Sokan (például a davosi World Economic Forum nagyjai) kétségtelenül örömmel fogják hallani, amire viselkedés-elemzők jöttek rá: minél okosabbak vagyunk és minél magasabb az IQ szintünk, annál kevésbé valószínű, hogy befolyásolják gondolkodásunkat azok a heurisztikus és kognitív torzítások, melyek irracionális döntésekhez vezethetnek.
Vak vezet világtalant (1568); olaj, vászon (Capodimonte, Nápoly)
Shane Frederick, a Yale marketingprofesszora nemrégiben kifejlesztette az előítéletek, elfogultságok mérésének legpontosabb, leghasználhatóbb eszközét, melyet CRT-nek (Cognitive Reflection Task) nevezett el. A módszer azt méri, hogy döntéseinkben mennyi szerep jut a logikai érveknek az intuíciókkal, az ösztönös megérzésekkel szemben. A 3500 letesztelt alany közül – soraikban amerikaiakkal és más nemzetbeliekkel – mindössze 17% adott hibátlan választ a három kérdésre, míg 33%-uk egyenesen nulla pontot ért el.
A CRT módszer bizonyos mértékig az intelligenciával függ össze. A MIT egyetem hallgatói – amely köztudottan elitegyetem – az átlagnál magasabb eredményt értek el, 48%-uk válaszolt hibátlanul, de így is maradt 52%, aki alulteljesített. A hagyományos értelembe vett intelligencia tehát kétségkívül hasznos, azonban nem tesz teljesen immunissá az irracionális döntések meghozatalára.
Frederick úgy véli, a jelentős eredménybeli különbségek oka az, hogy az alacsony pontszámot elérők lusta vagy türelmetlen emberek – hajlamosabbak lazán venni a dolgokat, és az első eszükbe ötlő választ leírni. Kutatások igazolták, hogy az intelligens emberek legtöbbször (de nem mindig) türelmesek, jó önuralommal bírnak és ez az, ami a rossz döntések ellen többnyire megvédi őket. Az okos emberek gyakrabban ismernek logikai szabályokat, és jobban tudják, mikor alkalmazzák azokat. Ők azok, akik hajlamosabbak átgondolni érveiket, megérzéseiket, és kétszer leellenőrizni válaszaikat.
Igaz tehát, hogy az okos emberek ritkábban esnek az elfogultság, az előítélet csapdájába, de az sem tagadható, hogy ritkábban is ismerik fel azokat.
Nem az én gondom
A saját magunkba vetett túlzott hit és magabiztosság bizony vakká is teheti az embert, nem veszi észre, ha hibát követ el, vagy ha egy rossz döntés felé halad. Az intelligens ember rögeszméje, hogy csak a buták figyelnek az intuícióikra és csak ők hoznak gyors, logikátlan döntéseket. Szintúgy igaz, hogy az okos ember könnyebben észreveszi a másik ember hibás lépéseit, előítéleteit, mint a sajátját. A kutatók e jelenséget „ítélkezési vakságnak” nevezik.
Richard West, Russell Meserve és Keith Stanovich tavaly nyári, kiváló tanulmánya arra jutott, hogy valójában az intelligens emberek a leghajlamosabbak az „ítélkezési vakságra”. A tanulmány két lehetséges okot nevesít – az egyik kifelé, a másik befelé mutató ok.
- A kifelé mutató magyarázat szerint a ’naiv realizmus’ a probléma, az a meggyőződés, miszerint az ember a világot és annak szövevényeit teljes egészében ismeri, az a hit, miszerint irányítani tudjuk az életünket, mivel logikusan gondolkodunk. Nem számítunk arra, hogy tévedhetünk is. Pedig így van, nekünk is lehetnek rossz értékítéleteink vagy irracionális döntéseink.
- A befelé mutató értelmezés szerint a ’befelé forduló illúzió’ az ok, vagyis annak kudarca, hogy helyesen megfigyeljük saját viselkedésünket. Úgy tűnik, hogy a saját viselkedésünket elemző beépített mechanizmusunk „gyárilag” hibás, hiszen nem vagyunk képesek rálátni tudatalatti folyamatainkra, ami sok mindent meghatároz. A befelé forduló magatartás azt sugallja, hogy mindent okkal teszünk, a valóság azonban teljesen más lehet.
A McKinsey 2009-es globális kutatása bebizonyította, hogy az ítélkezési vakság bizony az üzleti vezetőknek is sajátja. Az eredmények szerint bár a felsővezetői réteg 80%-a szerint adott esetben a ’menedzsment elismerte, hogy hibázott és beszüntette a sikertelen kezdeményezéseket megfelelő időn belül’, ezt csak az alkalmazottaik 49%-a tudta megerősíteni...
Új perspektívák
Az ítélkezési vakság kiküszöbölésének egyik lehetséges módja az, ha egyszerűen az emberek tudomására hozzuk a jelenséget, így talán jobban figyelnek majd a döntéshozatal során. Még Daniel Kahneman Nobel-díjas pszichológus is alázattal beszél a saját (ir)racionális döntéseiről. A 2013-as World Economic Forum nyitónapján a szakember elismerte, hogy a témával való 40 éves munkája ellenére intuitív gondolkodása ma is "éppen olyan hajlamos az elbizakodottságra, az extrém előrejelzésekre és a tervezési tévedésekre, mint azelőtt, hogy ezekkel a kérdésekkel elkezdett foglalkozni."
Saját öntudatunk és viselkedésünk fejlesztésében persze az a régimódi módszer is segíthet, ha másokat kérünk arra, legyenek velünk őszinték, és cselekedeteinkről mondjanak véleményt.
(Piackutatás blog)
