Magyar Posta

1) A Postafutár klasszikus futárszolgáltatás volt a Magyar Postától. Elégedettek voltunk vele, évekig csak velük dolgoztattunk. Gyorsak, pontosak és olcsók voltak. Egy szép napon az ingyenes vonal végén közölte a kisasszony, hogy mostantól csak akkor jön a futár, ha előbb bemegyünk a Postára és szerződést kötünk velük. WTF??? Ráadásul vállalni kell havonta több tízezer forintos forgalmat. Nem kötünk, nem vállalunk. Ezer futárcég vár megrendelésre éppen. Bye-bye Posta!  

2) Angliába adtam volna fel egy kisebb csomagot az egyik bp-i postán. Párbeszéd közvetlenül a posta melletti Posta Shopban, a látványosan unatkozó eladóval:

-Jónapot kívánok, egy kisebb dobozt vennék. Csomagfeladáshoz lesz.
-Legjobb lenne, ha otthon tetszene keresni egy üres cipősdobozt, ugye...
-.....????? Nem tartok otthon üres cipősdobozokat. Tessék adni valamit.
-Nem tartunk ilyesmit, ugye...
-Akkor ki tart? Itt van egyből a bolt mellett a posta, ahol sokan adnak fel csomagot. Mások nem keresik?
-Jajj, dehogynem! Minden nap. De mi nem tartunk. Csak nagyméretű doboz van. De az se sok.
-De az akkora, hogy egy TV beleférne! Nekem kis doboz kellene...
-Akkor inkább otthon egy cipősdobozt, ugye...
-Bassz..........!

Hipermarket étterem (Il Treno)

Többféle szelet pizza van, de leginkább csak kukoricás. Abból mindig van kimaradva, a többit elkapkodják a szerencsésebb vevők. Amíg a kukoricást nem adják el, nem sütnek frisset semmiből. Utána is többnyire csak kukoricást. Tíz vevőből tíz nem díjazza ezt, sokan reklamálnak. Tucatnyi ilyen ingerült párbeszéd passzív végighallgatása után óvatosan én is érdeklődtem.

-Miért csak mindig kukoricás pizza van, tessék mondani?
-A kolléganő – aki süti – azt szereti. Szerinte az a legjobb.
-És a vevők?
-Legtöbben tényleg nem szeretik... De amíg el nem fogy, nem sütünk mást. (Hátraszól a kolléganőjének: Már megint kukoricást sütöttél, pedig látod, hogy nem kell a vevőknek! Megbeszéltük már, hogy mást is sütsz! Kolléganő válasza, ideges vállrándítás után: én szeretem...majd elfogy...)  

Javaslom kiírni: „Mindenféle pizzát árulunk, amennyiben az kukoricás!”

Converse

-A kirakatban láttam egy cipőt, 43-as méretben kellene.
-Az utcai sportcipőink már csak 41-es vagy kisebb méretben vannak. Csak tornacipő van nagyobban.
-De nekem nem tornacipő kell.
-Sajnos... Külföldön van ezekből nagyobb méret is, de az importőrnek az üzletpolitikája az, hogy csak 41-es méretig hoz be... Később sem lesz. Egy szép tornacipőt?
-Kösz, nem. Majd rendelek az Amazonról. (Később meg is találtam a cipőt az Amazonon, de ezt a terméket Mo-ra nem szállítják, pech.)

A Converse jelmondata pedig lehetne ez:

„Mindenféle cipőt árulunk, amennyiben az 41-es méretű vagy kisebb.”

Pannon klíma

(Honlapjuk tetején kiírva: KLÍMASZERELÉS BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN EGYARÁNT)

-Klímát szeretnék...
-Helyszín?
-Vidék, xy város. (vidéki rokonok kértek meg, hogy intézzem...)
-Mi? Vidék? Oda nem!
-De a weboldalukon az van...
-Melyik város?
-Xy. Az M3-as mellett van egyből. Néhány tíz kilométerre Bp-től, nincs messze.
-Na, oda meg végképp nem!
-Mi?????
-Na jó, megkérdezem a kollégát, majd visszahívom.

Azóta is várom a hívást a Pannon klímától.

Bank

-150,000 forintot szeretnék felvenni, mondanám a címleteket.
-Uram, a címleteket 24 órával előbb be kell jelenteni! (gesztikulálva, emelt hangon, méltatlankodva, ingerült hangnemben)
-Biztos rosszul tetszett érteni. Nem 150,000 eurót vagy 15 millió forintot mondtam, hanem 150,000 forintot.
-Az mindegy.
-Nem tízfilléresekben kérem, teljesen átlagos címletekben. Egyharmad ezres, egyharmad ötezres, egyharmad pedig tíz- és/vagy húszezres.
-Akkor is előre be kell jelenteni, nem érti??!!
-Feltételeztem, hogy egy bankfiókban van ennyi pénz, eltérő címletekben is. Meg azt is, hogy udvariasan bánnak az emberrel. Mindkettő naiv elképzelés volt. Most mi lesz? Jöjjek vissza egy hét múlva, addigra összeszedik a pénzt?

Végül megkaptam a kért címleteket, bőven volt a kasszában. Amit udvariasan, mosolyogva is odaadhatott volna a pénztáros hölgy, hiszti nélkül. De inkább hisztivel adta. Úgy jobban esett a lelkének.

Mobilszolgáltató

Napijegyet kínál, külföldi internetezéshez, roominghoz: napi 990 Ft-ért napi 50 Mb adatforgalom (internet); kösz, kispajtások, de inkább veszek Horvátoszágban 20 kunáért (=800 Ft) egy sim kártyát, 500 Mb adatforgalommal (amihez gyakran +500 Mb-ot adnak grátisz), amit úgy használok le, ahogy nekem tetszik. Ez kevesebb, mint egytizede a magyarországi szolgáltató árainak. Az olyan finomságokról inkább nem is beszélek, hogy ha a Napijegyes konstrukcióban valaki túllépi a napi 50 Mb-os korlátot, akkor nettó 60Ft/100 Kbyte díjat számláznak (minden 1 Mb 600 Ft+ÁFA). Bocs, hülye azért nem vagyok. Ti viszont annak néztek engem, meg a többi embert. Olyan dolgokat engedtek meg magatoknak, amit egyik szomszéd országban sem, csak itt. Miért van ez így?

(Azt egyébként mondtam már, hogy a Kindle olvasómon - 3G - életfogytig tartó ingyenes internet van a világ összes országában? Csak bekapcsolom és megy. Kösz, Jeff!)

Nescafe frappé

Jeges kávéként is ismert. Minek utána egész nyáron nem volt kapható, augusztus legvégén tették ki a Tesco pultjaira; nincs is jobb, mint a szeptemberi-októberi hőségben jeges kávét kortyolgatni – a nyári 38 fokban ki kívánta volna? Javaslom még a téli időszak alatti árusítást, viszont legkésőbb május közepén tessenek majd bevenni a polcokról.

 Diós-mákos

(Kis pékáru üzlet, vállalkozó hölgy üzemelteti, ő is szolgál ki. Diós-mákos kifli délelőtt 10 óra után nincs.)

-Tessék mondani, miért nincs 10 óra után?
-Addigra elfogy.
-Sokan keresik?
-Sokan. Egész nap, még este is. De csak reggel van.
-Esetleg, ha többet tetszene rendelni...maradna délutánra is...
-Tessék inkább reggel jönni. Nem rendelek többet.
-Értem. Vagyis nem. Mindegy...

A végére egy pozitív példa: Oakley

Napszemüveg üzlet a Westendben, sok neves márkát árulnak. Mielőtt beléptem, egy dolgot határoztam el: bármilyen márka jöhet, kivéve Oakley. Képen nem tetszettek a napszemüvegeik, valamiért ellenszenves volt maga a brand is. A sztori: az eladók 10 perc alatt eladtak nekem egy Oakley-t. Ez szép teljesítmény, azt kell mondjam.

Összesen négyen foglalkoztak velem: belépés után azonnal „felvett” egy eladó kisasszony. Mikor látszott, hogy komoly vevő vagyok, 1-2 perc után átvett tőle a kollégája, egy fiatal srác, aki elképesztően profi volt minden szempontból. Később – mikor 2 Oakley maradt fenn a rostán – előkerült egy éltesebb hölgy (talán a boltvezető vagy a tulaj), aki mereven nézte, hogy próbálgatom a szemüvegeket, majd rövid idő múlva közölte, hogy az egyik nem illeszkedik pontosan az orromra, 1-2 milliméter híján. Majdnem hanyatt dobtam magam – pontosan így volt, de nem szóltam, kíváncsi voltam ők mit mondanak. Meg voltam győzve. A pénztárnál pedig egy extrém lenge öltözetű bombázó engedett extrém mély – előrehajolva, köldökig – betekintést ruházatába (eldönthetetlen, hogy erős izgalmi állapotban volt-e vagy csak fázott:-)), így terelve el a figyelmet és kompenzálva a fájdalmat, amit egy Oakley kifizetése a legtöbb embernek okoz. Nem tudom, hogy tudatosan történt-e mindez, vagy csak jó napot fogtak ki az eladók? Ha tudatos, akkor ez a legösszeszokottabb és legprofibb csapat, akivel valaha is találkoztam. Hónapok teltek már el, a vásárolt napszemüveggel még mindig elégedett vagyok – ez már nem kognitív disszonancia, tényleg baromi jó a napszemüveg, a következő is Oakley lesz.

Arról is elgondolkodtam a fentiek kapcsán, hogy mennyire keveset tud a tudomány a vásárlói döntésekről, hátterükről, az egész mechanizmusról. És hogy mennyire keveset tudok én magam a saját döntéseimről. Gyakorlatilag semennyit, ma sem tudnám biztosan megmondani, hogy történhetett ez, miért vettem éppen Oakley-t? Hogy lehet valakit 10 perc alatt rávenni, hogy megvásároljon egy addig gyűlölt terméket, brandet? Mennyire konzisztensek vagy éppen formálhatóak döntéseink, mennyire befolyásolható az ember? Miért dönt valaki egyik vagy másik márka mellett, mennyi időre szól ez a döntés, milyen körülmények szükségesek a döntés átfordításához, eltereléséhez, megváltoztatásához vagy éppen megerősítéséhez? Még mindig csak a sötétben tapogatózunk, ez az igazság.

(Megjegyz.: a fentiek kizárólag a poszt írójának személyes – magánjellegű – véleményét, tapasztalatait tükrözik.)

(Piackutatás blog)