Ez az írás kivételesen nem piackutatásról szól, hanem gazdasági, pénzügyi folyamatokról és közérthető magyarázatokról.

Az utóbbi időben makrogazdasági elemzésekkel és a tőzsde-játszmákkal (játékelmélet) foglalkozó írásokat olvasgatok szívesen. Bosszantott, hogy közgazdászként sem értek bizonyos folyamatokat (globális pénzpiacok eseményei, spekulációs tőke mozgása, 2007/2008-as pénzügyi válság okai, mélyebb összefüggései, stb.) és nem vigasztalt, hogy valószínűleg nem sok olyan ember van a világon, aki teljes rálátással rendelkezik ezekre a dolgokra. Mindenesetre az interneten minden hozzáférhető és az utóbbi hónapokban olyan kiváló elemzések jelentek meg, hogy aki akarja, nagyjából (nyilván nem teljesen) össze tudja rakni a puzzle-t.

Sok érdekes elemzést elfogyasztottam az elmúlt hónapokban és a leszűrt tapasztalatok alapján rossz érzésem egyre csak növekvőben van. Sokakhoz hasonlóan aggodalommal figyelem, ami a világban (és persze Magyarországon) történik és sokakkal ellentétben az első jobban aggaszt. Amennyit leszűrtem nagyon okos emberek helyzetelemzéséből és prognózisából (és saját tapasztalataimból) az, hogy fordulóponthoz érkezett a világ. A 2008-as pénzügyi válság egyértelműen jelezte, hogy a gazdaság biztosan nem működhet úgy, ahogy eddig; olyan rendszerszintű problémák merültek fel (erre még visszatérünk), melyekre nem kínálkozik egyszerű megoldás (vagy esetleg semmilyen). A mátrix láthatóan kezd bedőlni, a világ pedig erősen inog. Röviden összefoglalva az elemzések lényegét arról van szó, hogy véget ért a II. világháború óta tartó konjunktúra, az „aranykor” (melyből azért mi is részesültünk csak éppen nem olyan mértékben – igen nagy fájdalmunkra – mint az USA vagy Ny-Európa). 50-60 év alatt iszonyatos mértékű tőke- és árufelesleg alakult ki a világban (egyfajta túltermelési válság, ha úgy tetszik). Nincs már hova növekedni, nincs tere a fejlődésnek. (Attól most tekintsünk el, hogy a nyersanyagkészletek – olaj, ritkaföldfémek – is kimerülőben vannak, 10-50 éven belül valószínűleg el is fogynak majd, az olajra épülő gazdaságnak mindenképpen vége van hamar.) A raktárak és az üzletek jelenleg tele vannak áruval, de nincs kinek eladni, mert az embereknek vagy nincs pénzük megvenni, vagy igényük nincs a sok felesleges árura vagy ha fogyasztanak is, nem olyan ütemben, ami leapaszthatná a készleteket és pörgethetné a gazdaságot. (Az egyének mellett az országok is eladósodtak, így ők sem vásárolnak eleget.)

A tőkefelesleg is egy érdekes kérdés, mely az átlagember (sőt, az átlagostól okosabb emberek) számára gyakorlatilag átláthatatlan. Egyáltalán mi ez a sok (virtuális) pénz? Honnan van ez? Ki termelte meg? Mi a fedezete? Egyáltalán mit jelent, hogy a világon naponta több ezer milliárd dollár spekulációs tőke fordul meg? (Nemrég – néhány napig tartó tőzsdei medvepiac során – állítólag 4500 milliárd dollárnyi tőke füstölt el.)

A pénzügyek minimális szintű átlátásához először az aranyfedezet fogalmát kell megérteni, mely a XIX. században terjedt el; akkoriban a pénz kibocsátása 100%-os aranyfedezethez volt kötve! Vagyis minden ország csak annyi bankjegyet bocsáthatott ki, amennyi aranytartalékkal rendelkezett. Talán sokan nem tudják, hogy ezt a biztonságos rendszert az 1944-es Breton Woods-i megállapodás felszámolta, mert az új világrend létrejöttével az amerikai dollár lett a kulcsvaluta. A többi valuta árfolyamát a dolláréhoz rögzítették, aranyfedezet pedig már csak a dollár mögött volt! Nem sokkal később – az 1970-es évek közepén – szép csendben a dollár mögül is eltűnt az aranyfedezet! Azóta – mondhatni – fedezetlenek az egyes országok valutái, csak a közmegegyezés tartja őket életben. (Addig, amíg.) Az egyes államok rendelkeznek persze aranytartalékokkal, de ennek inkább csak szimbolikus jelentősége van, a forgalomban lévő pénzmennyiségre nem nyújtanak fedezetet, arra ugyanis nem lenne elég a Föld összes aranya sem (amit már kibányásztak és ami még a föld alatt van).

A spekulációs tőke térnyerése is összefüggésben van a túltermeléssel; az elmúlt évtizedben ugyanis sokkal gyorsabban halmozódott fel, mint az un. termelőtőke, ennek egyik oka pedig az volt, hogy az egyre csökkenő profitú termelésből a spekulációba, a tőzsdére “menekült”.

A rendszerszintű problémák tekintetében sokan egyenesen a kapitalizmus végső válságáról beszélnek és előkerült persze Marx Karcsi is, akinek tanait napjainkban kvázi rehabilitálták. (Kádár mosolyogna, ha élne. Ő megmondta.) Roubini szerint Marxnak igaza volt:

„...a kapitalizmus egy ponton lerombolja önmagát, mert a hatékonyság, a jövedelmezőség, a költségcsökkentés javításának örökös hajszolásával folyamatosan átszivattyúzza a jövedelmeket a munkától a tőkéhez, ám ez elkerülhetetlenül kapacitásfeleslegekhez és az aggregált piaci kereslet hiányához vezet... Marx azt jósolta, hogy a kapitalizmus el fog bukni, mert az emberek saját érdekeiket követik, és ezzel egyben kudarcra ítélik a társadalmukat mint egészet. Ezért és más okok miatt is a kapitalizmus lényege szerint immorális...”

(A rendszer immoralitásához csak annyi adalék, hogy az ENSZ szerint a szomáliai éhínség kb. 2 milliárd dollárból kezelhető lenne, vessük ezt gyorsan össze a korábban említett számmal: néhány nap alatt 4500 milliárd dollár úszott el a tőzsdén (és ez csak kis töredéke a világ összes spekulatív tőkéjének). Másik szám: a Fed (az USA jegybankja) a 2007/2008-as pénzügyi válság során először 1500 milliárd dollárt (Q1), majd később 600 milliárd dollárt (Q2) pumpált a gazdaságba, ez összesen valami gyenge 2100 milliárd dollár... Szomália 2 milliárd lett volna... Néhány tízmilliárdból pedig az egész afrikai kontinens problémáit kezelni lehetne. Ez a gyakorlat érzelmektől mentesen, hideg fejjel átgondolva is tarthatatlan és ostoba.)

(Marx véleménye feltűnően egybecseng néhány kortárs gazdasági elemzőével, akik szerint annak, hogy például a személyautó-gyártásból a földön kb. 1/3-os kapacitásfelesleg van jelenleg – és más iparágakban is hasonló lehet a helyzet – de mégsincsennek csődök, ennek az a magyarázata, hogy a tőke egyre növeli részesedését a GDP-ből, vagyis magához szippantyúzza a jövedelmeket a munkaerőtől (és az államoktól is, mert egyre kevesebb adót fizet), egyre növekvő ütemben, hogy parazita létét egy ideig veszteséges működés esetén is finanszírozhassa. Persze, így a kereslet is csökken, majd végül az egész rendszer lesz fenntarthatatlan, nahát, ez a Marx gyerek meg pont ezt írta.)

Az ilyen vélemények szerint tehát gyökerénél korhadt az egész rendszer, mert az önzésre épül és ezáltal eleve pusztulásra van ítélve. De térjünk vissza a tőke- és árufelesleghez. Ilyen azért már korábban is volt a történelem során (pl. az 1929-33 közötti gazdasági világválság), a közgazdasági elméletek szerint az ideális bankcsődök és világválságok száma nem nulla a kapitalizmusban; a gazdasági válságok bizonyos szempontból hasznosak is, mert feladatuk a felesleges kapacitások visszanyesése, megsemmisítése. Olyan tőke-, áru-, egyéb termelési kapacitásokról van szó, melyek a prosperitás időszakában túlnőttek és megfelelő hasznot nem hoznak, gazdaságosan nem működtethetők. A gazdasági válságok mellett ezt a feladatot elvégezhetik még a háborúk is, melyek után szinte mindig fellendülés, fejlődés következik. Ha tetszik (és ha nem), jelenleg a helyzet megérett egy pusztító erejű világválságra – vagy világháborúra. Más megoldás nincs, soha nem is volt a történelmünkben. (A következményeket a világ kizárólag saját ostobaságának és önzésének köszönheti majd, ez nem valamiféle büntetés lesz. Logikailag nincs más megoldás. Ha leejtesz egy poharat, az leesik. Ha túlfejleszted a kapacitásokat, a felesleget egyszer le kell nyesni, ez pedig fájni fog.) A (világ)háború józan megfontolások és egyéb okok miatt talán kizárható (egyelőre), ez a jó hír. A rossz: marad a válság, valószínűleg elhúzódó, vissza-vissza térő és egyre inkább felerősödő formában. (Ki leszünk facsarva, mint egy citrom.) A 2007/2008-as pénzügyi válság nem végezhette el a fölös kapacitások leírását (volt azért némi veszteség az ingatlanpiacon és a tőzsdén, de ez nem elégséges), mert a Fed ezt nem engedte („növeli, ki elfedi a bajt”), ezért pedig később még nagy árat fogunk fizetni. Az elemzések szerint a válság óta a spekulációs pénzforgalom 20-25 százalékkal még nőtt is, az pedig egyenesen őrület, hogy a spekulációs tőke a teljes Föld GDP-jének (mely kb. 58 ezer milliárd dollár) tízszeresét (!!) teszi ki. Elképesztő számok ezek. A spekulációs pénzforgalom lett a világ rákfenéje és mivel nincs mögöttük sem áru-, sem aranyfedezet (hiába van túltermelés, még az sem fedezi le a spekulatív tőkének csak nagyon kis hányadát), így csak addig nem tör ki a pánik a pénzpiacokon, míg él a kollektív hit és a közmegegyezés, hogy ezek a virtuálisan létező tőkék szükség esetén árura cserélhetők. Ha ez a hit megszűnik vagy csak meginog és véget ér a kegyelmi állapot, őrült pánik lehet a tőzsdéken, hasonló az 1929-es fekete csütörtökhöz. Az ezt követő reálgazdasági következményekről inkább ne beszéljünk most, egészen szörnyű lesz, na. A kirakós játék darabkáit a helyére rakva logikusan adódik a felismerés: a világ jelenlegi pénzügyi rendszere (beleértve nemcsak a tőzsdéket és egyéb pénzpiacokat, hanem az egyes államok saját pénzügyi rendszereit is!) erősen spekulatív jellegű, gyakorlatilag piramisjátékot játszik az egész világ (élen az USA-val). Ha viszont a résztvevők kritikus tömege egy szép napon kikéri a pénzét a kasszánál, akkor eljön az igazság pillanata. Egyelőre még folyik a hitetés, szinte biztosra vehető, hogy amint szorul a hurok, lesz Q3 (esetleg Q4, Q5) is, a Fed mindent megtesz majd, hogy a bedőlést elodázza, ezzel még lehet kis haladékot nyerni. (Ettől függetlenül láthatóan nincs már több idő.)

Az elemzések egyikében érdekes dolgot találtam: egy olyan megoldásról van szó, mely arra utal, hogy a világ összes országának egyetlen közös konglomerátumot kellene létrehoznia, közös (központosított) pénzügypolitikával, egységes pénzügyi rendszerrel, és egy új közös pénzzel. És nyilván egységes politikával is, az USA vezetése mellett, valószínűleg. Nem más ez, mint egy világkormány álma: minden népet egy akolba terelve majd jobban úrrá lehetünk a problémákon. Arra persze semmi utalás nincs, hogy ez miképpen szüntetné meg a túlfejlesztett kapacitásokat és a tőkefelesleget. (Ha már elég nagy a baj és a pánik, akkor mindent le lehet nyomni a rémült kisemberek torkán. Hazugság és hazugság.)

A világ és az emberek jelenlegi állapotát szerintem elég jól szimbolizálja a következő Bubamarás videó a versrészlet után (bevallom, csak azért írtam a posztot, hogy ezt betehessem a blogba:-), mulassunk hát, ihaj, csuhaj, ripityom!

„HA MEGVOLT AZ ESKÜVŐJE, LESZÁRADHAT A TÜDŐJE [...]
IDENÉZZ A CSILLAGÁRA, NE A MENYASSZONY FARÁRA, HÚZD!
FEHÉR BÁRÁNY, FEHÉR KOS, EZ A LAGZI HUZAMOS, HÚZD!
VETKŐZIK A MÁTKAPÁR, KOPÁR LETT A MÁTKAPÁR, KÁR!
MAJD NEM LÁTSZIK AZ A CSONT, RÁTÖMKÖDJÜK A BETONT, HÚZD!
BEOMOLHAT BUDAVÁRA, HALLGASS CSAK A HADNAGYÁRA, HIPP!
KRIPTABELŰ VARJÚ TÁNCOL, SZÁJÁBAN A HÚS, A FÁTYOL, HUSS!
IKULÁS, PIKULÁS, TÁNCOL EZER MIKULÁS, HOPP!
EZER HORDÓ BOROM VAN, MIND AZ EZER CSAPON VAN, TÖLTS!
NE IJEDJ MEG A POHÁRTÓL, TE SZELLEMI EXKAVÁTOR, EX!
ISZIK IGY MÁS IS, GÉGE SE VÁSIK, MEGMARAD A STEX!
TYUHAHÉ, RÓKAPRÉM, MÁS IS KURVA NEMCSAK ÉN, HÚZD!
BÁRCSAK EZ AZ ÉJSZAKA MINDÖRÖKKÉ TARTANA, HÚZD!”

(Nagy László: Menyegző)