Most – a megbízók után – a hivatásos piackutatókat próbáljuk meg tipizálni. (Hangsúlyozottan NEM konkrét személyekről, hanem típusokról van szó. Ha valaki azt feltételezi, hogy róla írunk, kérjük gondoljon arra, hogy még vagy 10 másik ember hiszi éppen ugyanezt – pedig nem is.) Íme, a profi piackutatók archetípusai, szerintünk:

A névtelen piackutató
Sötét irodák mélyén, monitort bámulva tölti életét. Adatokat elemez, scripteket futtat, prezentációkat készít napi 10-12 órában. Aládolgozik azoknak, akik majd beszámolnak az eredményekről a médiának vagy konferenciákon prezentálják azokat. Névtelen, arctalan, bármikor pótolható. A legszánalmasabb kutatói sors, amit csak el lehet képzelni. Mégis, a névtelen piackutatók tömegei tartják vállukon a szakmát, ha ők nem lennének, az egész kártyavárként omlana össze. Ezt jó lesz nem elfelejteni szerencsésebb sorsú társaiknak.

A médiabubus, vagy nyilatkozógép
„Nyilatkozom, tehát vagyok” – ez a hitvallása. Nélküle nincs Kossuth rádió Napközben vagy Déli Krónika műsor, konferenciáról való tudósítás, kerekasztal-beszélgetés a TV-ben vagy bármilyen más médiaesemény. Ha mégis hiányzik valahonnan, annak csak egy oka lehet: éppen nyitott szívműtétet végeznek rajta és az orvosa nem engedi be a média képviselőit a műtőbe. 1 nappal később már az ablakon szökik ki, és nyilatkozik, nyilatkozik, nyilatkozik,...

Az Ikon
„A PIACKUTATÓ.” A szakma nagy öregje, a kutatói szakmát akkor kezdte, mikor még néhai Kádár apánk is csak tejfölösszájú úttörő volt. Szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen (valóban). Olyan élő ember sincs mellesleg, aki erre vetemedne. A ranglétra teljes spektrumát végigjárta, segéd-piackutató-jelölttől az elérhető legmagasabb posztig. Élete már szinte történelem, szobrot pedig csak azért nem, mert élő embernek nem szokás, ugyi. Ikonból csak egy van, csak egy.

A szürke eminenciás
Életútja sokban hasonló az Ikonéhoz, és bár képességei, intellektusa, elvégzett munkája, befutott pályája alapján lehetne akár Ikon is, de mégsem az. Egyrészt ez a szerepkör már foglalt, másrészt bizonyos – nem szakmai jellegű – személyes adottságok hiánya a szürke eminenciás szerepkörét jelöli ki számára a porondon - örökre.

A konferencia-addikt
Nélküle el sem kezdenek szakmai konferenciát. Előad, előadást hallgat, kapcsolatokat épít/ápol, nyilatkozik, figyel, fal a büfében, együtt él a konferenciával. Utolsóként leoltja a villanyt, majd kipukkad, mint egy lufi.

A szobatudós
Terepen soha nem dolgozott, puskaport nem szagolt, projekteket nem vitt. Tudását könyvekből, jegyzetekből, akadémiai értekezésekből szerezte, sőt ő maga is írogat efféléket. Tipikus felbukkanási helyei: oktatási intézmények, elméleti kutatóműhelyek, MTA. (Ha párhuzamot akarnánk vonni, olyan ő, mint a híres boksz-szakkommentátor, Boros Tamás alias Golyó, akinél többet kétségkívül kevesen tudnak a bokszról – bár maga életében soha nem húzott bokszkesztyűt...)

A tudós-vállalkozó
Azokból a szobatudósokból lesznek vállalkozók, akik nem elégszenek meg a tudományos fokozatukkal, hanem vállalkozóként is sikeresek akarnak lenni. Osztályrészük általában a keserű csalódás, mikor ráeszmélnek, hogy védett és eseménytelen világukból egy olyanba merészkedtek, ahol minden utcasarkon vérfarkasok portyáznak. Akik nem vállalják a harcot, azok gyorsan elosonnak és visszadják az ipart. Aki marad, az megtanul küzdeni, gátlástalanul, szemrebbenés nélkül hazudni és ha a dolgok (értsd: üzleti érdekek) azt kívánják, készek pont az ellenkezőjét állítani annak, mint amit tudósként a megelőző évtizedekben bőszen hirdettek.

A régi keresztapa
Már a külseje is olyan „keresztapás”, és 70 kilója ellenére sem lenne jó vele egy sötét sikátorban (vagy egy konferencia-terem sötét sarkában) találkozni. Nagy intézetek élén tenyészik, kiemelt vezetőként már nem kutatással, hanem üzlettel foglalkozik, szakértőként pedig régi publikációiból és évtizedekkel korábban szerzett hírnevéből él. A régi világ szülötte (erre büszke is), egész működésére és személyiségére rányomta bélyegét az a paternalista környezet, melyben szocializálódott (élvezte). Megszokta, hogy az ügyeket hatalmi szóval intézze, az új világot nem érti, nem ismeri, nem szereti, illetve fél tőle. Régi – politikai – kapcsolati tőkéje szétmállóban, újakat építeni már nem tud. Számára valóban az egyetlen megoldás: a visszavonulás. Egy nyugágy az ősfák alatt, valahol a tizenkettőben vagy a kettőben. Napozás, borozás, emlékek, semmi kutatás. So long, mister, so long.

Az új keresztapa
Hatalma (vagy inkább: befolyása) esszenciáját leginkább formális és informális kapcsolati hálók képezik. Kezét a piackutatás ütőerén tartja, minden szál, minden kezdeményezés az ő kezében fut össze – még ha erről kevesen is tudnak. Mindenkit ismer és mindenki ismeri. Kiválóbbnál is kiválóbb kommunikációs képességekkel áldotta meg a sors, ha nem kutató lenne, akkor minden bizonnyal a titkosszolgálatoknak dolgozna. Ritkán történnek olyan dolgok, melyekről ne tudna előre, vagy éppenséggel ne ő indította volna útjára azokat. Királycsináló. Céljait – a Régi keresztapával szemben – nem fenyegetéssel vagy hatalommal való befolyásolással éri el, hanem tranzakciós cserekapcsolatokkal. Az új fiú politikai kapcsolatok helyett gazdaságiakkal operál. Sikerének titka: win-win játszmákat játszik, a vele való együttműködés után mindenki elégedett lehet. Érti és rutinszerűen alkalmazza is a napóleoni formulát: ha valamit nem tudsz megakadályozni, segítsd elő, állj az élére, integráld, használd!

A blogger kutató (vagy kutató blogger?)
Mindenbe beleüti az orrát, amibe nem kéne. (Néha meg is bánja utólag.) Élvezi azt a függetlenséget és szabadságot, mely kutatóként csak keveseknek adatik meg. Egy blogjában lehozható jó sztoriért az anyját eladná, azért pedig ölni tudna (elsősorban persze más kutatókat:-), hogy elsőként közölhessen szakmai híreket. Időnként skizoid helyzetbe kerül, néha már maga sem tudja, hogy inkább kutató, vagy inkább blogger. Kutatóként értetlenkedik más bloggerekre, bloggerként pedig nem érti a tisztán kutatói motivációkat. Nem szakmabeli bloggereknek mindig kutató marad, a piackutatók pedig bloggerként tekintenek rá.

A dezertőr
Valaha piackutató cégnél, intézetnél dolgozott, de megunta a 12-15 órás napi munkaidőt, az átdolgozott hétvégéket és a futószalag-szerűen végzett projekteket. Pihenni akar, családot, valamint pénzt keresni. Ezért aztán felhalmozott tudás-tőkéjére támaszkodva sutyiban ügyféloldalra dezertál – megőrizve és kihasználva azért korábbi kapcsolatait. Az vesse rá az első követ, aki nem így tenne, kutatóintézeti piackutatóként megöregedni csak egy bizonyos pozíció felett lehet, illetve érdemes.

A hobó
Tipikusan szociológusként kutatja a piacot/közvéleményt/médiát, nyakkendőt tv interjúnál sem köt (nincs is neki), hajat/szakállat nem vág, világi hívságok nem érdeklik, szabályok már nem kötik – azok fölé került; ugyanabban a pecsétes-kockás ingben, SZTK szemüvegben nyilatkozik, mint 10 évvel ezelőtt – de mindez valahogy jól áll neki. Külsejét tekintve nem sokban különbözik egy hajléktalantól, amikor viszont megszólal: érződik a 180-as IQ. Pályatársai szent borzadállyal vegyes csodálattal követik működését. Érdekes színfolt, nélküle szegényebb lenne a szakma.

A yuppie
Külsejében éppen A hobó ellentéte: tökéletesen vasalt ing, trendi olasz nyakkendő, kifogástalan külső; ha a szerencse fia és mindehhez szakmai tudás és megfelelő kommunikációs képességek is társulnak, semmi nem menti meg, hogy előbb-utóbb tv műsorok, kerekasztal-beszélgetések, híradók állandó résztvevője legyen. Tudását többnyire neves business-schoolban szerezte és mire betölti a 30-at vagy társtulajdonosként vagy elsőszámú vezetőként egy lukratív budai vállalkozás élén találja magát (és megvalósíthatja végre régi álmát: kedvére dughatja a borotvált titkárnőket). Ha sikerül politikai kapcsolatokat is építenie, akkor pedig spindoctorrá avanzsálhat, közvélemény-kutatóból a közvélemény alakítójává. Innen az út...hova is vezet tovább?