
Az amerikai Stanford University of Medicine 63 három és öt év közötti gyermekekkel végzett márkapreferenciára vonatkozó kutatást. A kutatás eredményei szerint a kisgyermekek erős preferenciával rendelkeznek a márkázott gyorséttermi ételek felé: 77 százalékuk ugyanis a McDonald’s logóval ellátott csomagolásba bújtatott hamburgert és sültkrumplit választotta a márkátlan csomagolással szemben.
A kutatás szerzői szerint az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalokat megcélzó reklámok valóban nagy hatással vannak a fogyasztói magatartásra. Ez főleg azok számára fontos érv, akik a gyorséttermi, és egyéb zsírban, sóban és cukorban gazdag ételek kisgyermekek felé történő hirdetését tovább szeretnék szigorítani és korlátozni.
Nagy-Britanniában egyébként már tavaly decemberében nyilvánosságra kerültek hasonló eredmények: a Compass felmérése szerint a háromévesek 70 százaléka már felismeri a McDonald’s logót. Ezt követően áprilisban intézkedéseket tettek a négy és kilenc év közötti gyermekeknek szóló junk food reklámok korlátozásáról, melyet a tervet szerint jövő év januárjától a 10-15 éves fiatalok felé is kiterjesztenek.
/brandrepublic.com/