- Adja magát a kérdés, manipulálnak a közvélemény-kutatások?- A manipulálásért annyit dolgozni, mint ezek a cégek dolgoznak, hát, nagy ostobaság lenne. Egyetlen cégnél sincsenek titkos kockás füzetek, amelyekben meghamisítják vagy saját szájuk íze szerint kitalálják az adatokat.
- Félreértett. Arra lettem volna kíváncsi, hogy ön szerint a közvélemény-kutatási eredmények ismerete, a megkérdezettek vélekedése bizonyos dolgokról mennyiben manipulálja, változtatja meg a befogadók véleményalkotását ugyanarról a tárgykörről?
- Ilyen értelemben nyilvánvalóan manipulálják az embereket, de ennek milyenségéről és mértékéről nagyon nehéz lenne beszélni. Véleményem szerint a manipulálás mértéke kicsi. Az emberek először is a saját tapasztalataikban bíznak, tehát hiába mondjuk nekik, hogy száz megkérdezettből kilencvenen azt állították: jó megfogni a tűzforró kályhát, az emberek többsége ettől még nem teszi majd ezt.
- Na jó, azért akad ennél néhány nehezebben eldönthető, elméleti kérdés is.
- A közvélemény-kutatások egyfajta kontrollt töltenek be, nagyon drága, nagyon macerás eljárások, nagyos sok hibalehetőséggel. Nem tudunk grammokat mérni, sokszor elvesznek az árnyalatok, leegyszerűsödik az adott elméleti kérdésről való gondolkodás. De mikor nem? A totalitást még nem sikerült visszaadni. A nyilvánosságra hozott kutatási adatok például a kis pártokra nézve mindig kedvezőtlenek, mert az emberek nem szívesen szavaznak kis tömörülésekre, ők a győztesre akarják adni a voksukat, ráadásul inkább valaki vagy valami ellen szavaznak. Ha már itt tartunk, a média sokkal jobban manipulál az adatokkal. A címadással, a tálalással, az anyag szelektálásával. A zsurnalizmus áldozatává válnak a kutatási eredmények, a választások közeledtével ez csak fokozódik majd.
- Azért a pártok is hajlamosak a sajátos értelmezésekre.
- Hogyne! Mindig a számukra kedvező részleteket ragadják ki az egyes kutatási adatokból, az összefüggésekről elfeledkeznek. Szomorúan mondom, de nekik ez a dolguk. A politikusok belelátják magukat a jóba.
- Mi lenne a parlamenti választásokkal, ha nem állna rendelkezésre az a tudáshalmaz, amelyet a közvélemény-kutatók által mért pártpreferenciákból, politikusok tetszési indexéből kiolvashatunk?
- Bizonyára teljesen másként alakulnának. Ezt a folyamatot jól lehet követni. Az első szabad választáskor 12 párt indult, mindegyik 30 százaléknyi szavazatot jósolt magának. Körülbelül négyszer kellett volna az egész szavazóképes lakosságnak az urnákhoz járulnia, hogy teljesüljön ez. Ez aztán szépen lassan csökkent, 1998-ban a pártok elvárásaihoz már csak kétszer kellett volna mindenkinek szavazni. Legutóbb a két nagy párt már önmagát egészen pontosan elhelyezte, csupán a kisebb társpártok támogatottságát számították el. Mindezt honnan máshonnan tudhatnák, csakis a közvélemény-kutatásokból.
Az egész világon egyébként vannak problémák a közvélemény-kutatásokkal, tudniillik, ha mindenki elmenne a választásokra, akkor pontos mérést lehetne adni, de a csökkenő szavazási kedv több bizonytalansági tényezőt szül. Már a kérdésünkben - miszerint „Ha most hétvégén lenne a választás, kire szavazna?“ - van egyfajta csúsztatás, hiszen nem a mostani hétvégén lesz. Leegyszerűsítve: tegnap megmérek valamit, ma beszélünk arról, hogy holnap mi lesz.
- Mivel magyarázza, hogy kimondva-kimondatlanul szinte valamennyi ismert hazai közvélemény-kutási intézet besorolható a jobb-, illetve a baloldalhoz?
- Hát igen, besorolhatók, de ez közel sem ilyen egyértelmű, mint a mondatom. Torgyán Józseffel szemben pert nyertem 1993-ban, amikor azt mondta: „A Fidesz mögött nem áll más csak a Szonda Ipsos.“ Aztán utána úgy láttam, mintha ő állt volna ott. Vigyázni kell ezzel. (...) A cégvezetőknek nyilvánvalóan van világnézetük, sőt a munkatársaiknak is, ez ráadásul, tapasztalatból mondom, sokszor teljesen eltérő egymástól. Az intézményeknek nincs világnézetük, Magyarországon színvonalas a mérés, több cég dolgozik, s még alig fordult elő, hogy az adatok között 3-4 százaléknál nagyobb lett volna a különbség. Kétségtelen, hogy 2002 óta van egyfajta stigmatizálás, ezt a pártok, a belpolitika és a választások körüli indulatok rendezték így. A médiának is szerepe van ebben, de mindez elmúlik, változik majd.
Levendel Ádám Szegeden született 1947-ben. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán és az ELTE BTK szociológia szakán szerzett diplomát, majd tanulmányait a Michigani Egyetemen folytatta. A Magyar Közvélemény-kutató Intézetnél 1969-1990 között dolgozik, alapító munkatárs, osztályvezető, majd igazgató. 1990-től a Szonda Ipsos alapító elnök-vezérigazgatója. A Magyar Reklámszövetség elnöke. Főbb művei: Adatfelvétel (1974), Átépítés alatt (1992), Parlamenti választás (1994).
/www.balatonpress.com/
