Szingularitás jelentései: 1. különösség, egyediség; 2. Az általános relativitáselmélet szingularitás kialakulását, egyben a téridő végtelen görbületét jósolja a fekete lyuknak is nevezett, extrém nagy tömegű, extrém nagy gravitációjú égitestek közvetlen közelében (gravitációs szingularitás); 3. Amikor az emberfeletti intelligencia megjelenése miatt a technológiai fejlődés és a társadalmi változások felgyorsulnak, olyan módon és sebességgel változtatva meg a környezetet, amit a (technológiai) szingularitás előtt élők képtelenek felfogni. Az esemény bekövetkezése és annak előrelátható időpontja vitatott. A jövőkutatók többnyire a 21. század harmadik évtizedére jósolják, szerintük jelenleg elképzelhetetlen technológiai fejlődéshez fog vezetni (forrás: Wikipedia); 4. Argentin művész sci-fi film (1996-os), eredeti címe Moebius, nálunk először Szingularitás néven mutatták be (később: A Moebius-metró).

A Moebius-metró

A szóról nekem legelőször minden idők egyik legjobb sci-fi-je ugrik be, egy méltatlanul elfelejtett argentin film, melyet több nemzetközi díjjal ismert el a filmszakma. Néha (8-10 évente) leadják a Duna tévén, éjjel 2 óra körül, érdemes éjszakázni miatta. A történet a következő:

„Buenos Aires, Argentína. Váratlan esemény történik a világ egyik legzsúfoltabb metrórendszerében. Egy utasokkal teli metrószerelvény tűnik el nyom nélkül, csak a kerekek kattogó hangja szűrődik ki halványan az alagútrendszerből. Az üzemeltetésért felelős igazgató felkéri az alagútrendszert tervező iroda egyik munkatársát, Daniel Prattot, hogy működjön közre abban a vizsgálatban, amelyet az elvesztett szerelvény felkutatására indítanak. Mielőtt azonban a fiatal matematikus végére járhatna a rejtélynek, újabb váratlan esemény történik...” (Port.hu)

Mostanában A Moebius-metró címmel adják, de határozottan emlékszem, hogy először Szingularitás név alatt futott, talán nem véletlenül – íme egy rövid részlet a film alapjául szolgáló novellából, mely egyébként a Galaktika sorozatban is megjelent, nem hosszú, olvassátok majd el. (J. A. Deutch - A möbius-metró)

„Ami pedig az eltűnt vonat megtalálását illeti, annyit mondhatok, nem tartom reménytelennek. Végleges valószínűség van rá, az én megítélésem szerint, hogy a vonat a hálózat nem térbeli szakaszából, ahol jelenleg tartózkodik, idővel visszatér a térbeli szakaszba. Mivel a nem térbeli szakasz tökéletesen hozzáférhetetlen, sajnos semmit sem tehetünk a visszatérés előmozdítására, még csak meg sem jósolhatjuk, mikor vagy hogyan fog bekövetkezni. De ha kiiktatják a boylstoni hurkot, a visszatérés lehetősége megszűnik. Épp a rendszernek ez a szakasza biztosítja a rendszer lényegi szingularitását. Ha a szinguláris helyeket megszüntetik, a vonat soha vissza nem térhet. Világos?”

A történetben szereplő metróhálózat komplexitása annyira bonyolult lett egy új csomópont beiktatásával (ajjaj, 4-es metró....), ami után végtelen számú szinguláris helye keletkezett, melyek egy része kívül esik a hálózat látható térbeli szakaszain... Nehezen hihető, de a kvantumfizika törvényei alapján ennek valószínűsége nem nulla, vagyis a Blaha és Deák tér között, ha nem is túl nagy valószínűséggel, a történethez hasonlóan eltűnhet egy utasokkal teli szerelvény...

De térjünk vissza a szingularitás többi magyarázatához; míg a gravitációs szingularitásról sok embernek eszébe jutnak a fekete lyukak, az eseményhorizont, a tér-idő görbület, addig a technológiai szingularitás fogalma szélesebb körben gyakorlatilag ismeretlennek számít.

Kizökkent az idő...

A mellékelt grafikon az emberi történelem kulcsfontosságú eseményei – két paradigmaváltás – között eltelt időt ábrázolja. Az ábra az uralkodó tudományos világfelfogás alapján készült, milliárd, százmillió, millió évekkel (is) számol. Akárhogy is legyen, látható, hogy a dolgok egyre kisebb időközzel követik egymást – mintha begyorsult volna az idő... Már alig néhány évtized telik csak el, míg egy új paradigma meghaladja a korábbit, arra pedig semmi nem utal jelenleg, hogy ez a trend megtörni készülne. Ugyanakkor vészesen közeledünk ahhoz a ponthoz, ahol:

A) vagy olyan szinten felgyorsul a fejlődés, hogy ábránk a továbbiakban értelmét veszti;

B) lelassul vagy esetleg megtörik, visszájára fordul a trend, utóbbi esetben újra a középkorban találhatjuk magunkat;

C) olyan – a legtöbb ember számára jelenleg felfoghatatlan – dolgok történnek (nem a fejlődés felgyorsulása, hanem valami más), ami által az egész kérdéskör meghaladottá válik. Valószínű, hogy belátható időn belül történni fog valami, ami gyökeresen eltér attól, ami eddig volt, mert a jelenlegi trend fenntarthatatlan, elérünk ugyanis a tengely – a lehetőségeink – határáig. Így vagy úgy, de eldől a kérdés valamelyik irányban. Aki ezt az ábrát megérti, nagyjából megértette a technológiai szingularitás fogalmát, kérdéskörét. („Borzalom megértetni e tanítást....”)

Állítólag – ez nem bizonyított – Neumann János is foglalkozott a témával. Többen neki tulajdonítják az alábbi mondatot:

„Az egyik beszélgetésünk a folyamatosan gyorsuló technológiai fejlődés körül forgott, ami lehetőséget adna egy szingularitásra a történelemben, amely után az ember története, ahogy jelenleg ismerjük, nem folytatódhatna.” (Wikipedia)

A technológiai szingularitás fogalma egyébként a matematikus Dr. Vernor Vinge nevéhez fűződik. Vinge 1993-ban így írt erről:

„Harminc éven belül meglesznek a technológiai eszközeink az emberfeletti intelligencia létrehozásához. Nem sokkal ezután az emberiség kora véget ér.” (Wikipedia)

A gondolat mögött az az elképzelés húzódik, hogy egy olyan gép, melynek intelligenciája túlmutat a legintelligensebb emberekén is, sokkal jobb gépek tervezésére lenne képes, mint bármelyik ember, így egyfajta 'intelligencia robbanást' hozva létre:

„Két évvel azután, hogy a mesterséges intelligenciák elérik az ember színvonalát, a sebességük megduplázódik. Egy évvel később a sebességük ismét megduplázódik. Hat hónap, három hónap, másfél hónap…szingularitás” (Wikipedia)

Szép elméletek ezek csak, vagy van realitása is a technológiai szingularitás modelljének? A probléma az, hogy a gravitációs szingularitáshoz hasonlóan, ahogy egyre jobban megközelítjük a szingularitást, jelenlegi modelljeink egyre bizonytalanabbakká, használhatatlanabbakká válnak... Így tehát jelenlegi ismereteink alapján nem eldönthető a kérdés (tudományos alapon).

Feltétlenül meg kell még említeni Raymond Kurzweil-t, aki a Moore-törvény (exponenciális növekedés az integrált áramkörök összetettségében) általánosítását fogalmazta meg úgy, hogy az érvényes az integrált áramkörök megjelenése előtti és a jövőben megjelenő technológiákra egyaránt. Így ír elképzeléseiről:

„A 21. században nem 100 évnyi, hanem – a jelenlegi ütemmel – 20 000 évnyi fejlődést fogunk megtapasztalni. Még az exponenciális növekedés is exponenciálisan fog változni. Pár évtizeden belül a gépi intelligencia meg fogja haladni az emberi intelligenciát, és ez a szingularitáshoz fog vezetni: olyan gyors és alapvető technológiai változásokhoz, amely szakadást fog létrehozni az emberi történelemben. Az esemény következményei olyan, jelenleg elképzelhetetlen jelenségek lesznek, mint a biológiai és nem-biológiai intelligencia keveredése, halhatatlan, szoftver alapú emberek, végül pedig egy hihetetlenül magas szintű intelligencia, amely fénysebességgel terjed az univerzumban.” (Wikipedia)

Ez már kétségkívül az ember Istenné válásának folyamata, legalábbis Kurzweil szerint. Örök élet, korlátlan intelligencia, a kozmosz feletti uralom... Szédítő, bódító. („És imádta az örökkön-örökké élőt...”)

Azt is meg kell említeni, hogy a tudósok, jövőkutatók közül sokan nem fogadják el a technológiai szingularitás fenti modelljét, vannak akik megkérdőjelezik az exponencionális trendek jövőre való kivetíthetőségét, míg mások kételkednek abban, hogy létrehozható az emberivel egyenértékű mesterséges intelligencia. Szintén mások veszélyesnek, nemkívánatosnak vagy morálisan kifogásolhatónak látják a folyamatot, bár azt gondolják, hogy a szingularitás elméletileg lehetséges.

OGG második bolygója

Egy másik sci-fi jut erről eszembe, Lengyel Péter: OGG második bolygója című regénye, melyben egy távoli bolygón többemeletes, emberi fogalmakkal nehezen leírható szuperintelligenciák, entitások (Trrg-k) élnek, a saját maguk gyártotta gépek szolgálják ki és tartják életben őket. Technológiai fölényükkel egész naprendszereket hódítanak meg, irtanak ki, néptelenítenek el. Végül csak két Trrg marad – folyamatosan zajló háborúk során elpusztítják egymást, a szelekció miatt a két legfejlettebb szuperlénylény éli túl a küzdelmeket:

„Robotok távolították el agyának külső felületi plazmájáról az elhalt sejteket; roboterősítők gondoskodtak róla, hogy a dombláncon túl álló baráti Trrg által sugárzott szexuális interrelációs hullámok eljussanak rendeltetési helyükre, s megtermékenyítsék az agy osztódás előtt álló belső plazmarétegeit. Robotok tenyésztették a fehérjét biztosító állatokat a bolygón,robotok termesztették a növényi táplálékot az állatok számára. Robotok végezték el a tudományos kísérleteket, robotok derítették fel számára a bolygó távolabbi környezetét és a világűrt. Robotok dolgozták ki újabb és újabb fegyvereit, robotok vívták meg háborúit más Trrg-ek robotjaival. Robotok készítették a robotokat.

Ahogy számuk fogyott, úgy váltak egyre keményebb ,egyre könyörtelenebb és egyre sebezhetetlenebb ellenféllé. A természetes kiválasztódás törvénye működött ennek a kifacsart világrendnek keretében, vaslogikájúan torz eredménnyel. Úgy alakult, hogy még egyszer, utoljára döntésre került a sor. Eljött az a pillanat, amikor Trrg és az antipóluson álló társa – akivel kapcsolata igen tartósnak bizonyult – kettesben találták magukat az egész bolygón, kettesben az egész ismert világegyetemben. Trrg agysejtjei szaporodásának feltétele volt a megtermékenyítés: egy más Trrg-gel való sugárkapcsolat...

Akkor – villámcsapásszerű hirtelenséggel – elérkezett az a pillanat, amire mindezen évek megszámlálhatatlan másodpercein át készült: felderítő elektronikus berendezései jelentették: a bolygót körülvevő ionoszféra rendkívüli alakulása révén rádióárnyékba került egy teljes pálya, melyen át a felfedeztetés veszélye nélkül lecsaphat az utolsó ellenfélre a tenger felöl. Másodpercei voltak a döntésre. A rádióárnyékolt pályán haladó globális fegyver felderíthetetlensége folytán a helyzet ekkor is megfordítható volt. Az az idő volt az előnye, amennyivel – a földrajzi véletlen kegyéből – gépei előbb fedezték fel a dolgot, mint az antipóluson álló Trrg gépei. Hatalmas agyberendezése az évezredek során megszokta már, hogy a pillanat töredéke alatt kell létbe vágó döntéseket hoznia. Ez volt a legnehezebb döntése. Legutolsó töredék-pillanatáig kihasználta a rendelkezésére álló időt, csaknem létveszélybe sodorva önmagát a habozással. Számot vetett mindennel. Most megtörtént: egy egész történelem tanúsága ellenére, amely mindig őt igazolta, végletes kétely merült fel benne. Most, utoljára volna még egy lehetőség. Nem lecsapni, megpróbálni a lehetetlent: a békét. Ha ideje lejárta előtt értesítené a másik Trrg-et, ezzel hihetően állíthatná: módomban lett volna téged elpusztítani. Nem tettem, ezt bizonyítja: őszinte vágyam megbékélni. Ideje lejárt. Az értesítést, mely felfedi kölcsönös sebezhetőségüket, egyetlen lövésből álló válasz is követheti. Akkor az ő helyén áll majd a kráter, felismerhetetlen lávává olvadt fémtömeggel a mélyén. Trrg döntött...” (Lengyel Péter: OGG második bolygója)

Gyilkosoktól gyilkosoknak

A fénysebességgel száguldó istenember víziójától és a földönkívüli többemeletes szuperentitásoktól térjünk most vissza a jelen realitásaihoz. Mi számít jelenleg csúcstechnológiának? Honnan jönnek ezek a technológiák? Mi a fejlődés motorja, mi hajtja egyre előre és előre a fejlesztéseket?

Honnan van tehát mindez ilyen hirtelen – okostelefon, tablet, GPS, nanotechnológia –, amikor néhány évvel ezelőtt még vezetékes telefonhoz is nehéz volt hozzájutni? Akkoriban a fejlődés az utóbbi tíz évben történtekhez viszonyítva csak vánszorgott, különösebb újítások nélkül peregtek az évek. Azok, akik éltek ebben is, abban is (X generáció és náluk idősebbek) érzik ezt a szakadást. Talán marsnők szálltak le időközben az 51-es körzetben, mondván „ami enyém, az a tied is”, átadván néhány chipet, fejlesztési terveket? Nyilvánvalóan nem. Legtöbb használati tárgyunk, az őket működtető technológia (10-ből mondjuk 7) közvetlenül vagy közvetve annak az iparágnak a terméke, amely a leggyorsabban fejlődik, a legtöbb forráshoz jut, a legnagyobb elméket foglalkoztatja. A hadiiparról van szó, mint mindig. Az emberi technológiák fejlődésének-fejlesztésének motorja valójában egy olyan iparág, mely a gyors, tömeges (ipari méretű), hatékony, kényelmes, „tiszta” gyilkoláshoz fejleszt eszközöket, technológiákat. Ezek az eszközök, megoldások szivárognak le idővel a mindennapi életbe és öltenek testet mondjuk egy iPad képében. Lényegében – ha nem is teljesen, de nagyobb részt – egész civilizációnk a gyilkolásra épül, arra van kihegyezve, tárgyi környezetünk, technológiánk pedig többnyire ennek mellékterméke. Gyilkosok gyártanak tárgyakat gyilkosoknak.

Humanizált fejlődés, mint alternatív paradigma

Ha nem a hadiipar (pontosabban az azt létrehozó motivációk) állna a technológiai fejlesztések mögött a kezdetektől fogva, talán egész más lenne (lett volna) a fejlődés útja. Nem a gyorsaság, hatékonyság, a még nagyobb teljesítmény dominálna (a technológia oldaláról) és a profitmaximalizálás, versengés, a hatalom megszerzése (egy másik aspektusból) a fejlesztésekben, hanem teljesen más, humánusabb, értékelvű szempontok. Közösségi érdekek, szolidaritás, társadalmi felelősségvállalás. Egy ilyen világban nem feltétlenül lenne szükség LCD Tv-re vagy iPad-ra, de biztosan lenne helyette más, jobb. Nem tudjuk milyen lenne, ha a fejlődés ezen az úton indult volna el és nem a jelenlegin. Valószínűleg annyira más lenne minden, ami a mostani fogalmaink szerint elképzelhetetlen, leírhatatlan. Nem az önzés, hanem az együttműködés kultúrája, társadalma, gazdasága, technológiája, munkamegosztása, közösségi élete, időtöltése, családi élete, stb. lenne ez, a hozzájuk tartozó tárgyi világgal, földrajzi és társadalmi környezettel, lakóhelyekkel, állatvilággal – és egy egészen más irányú és célú fejlődési potenciállal. Más utat választottunk... (Néhányan azért kiálltak már és kiállnak majd a sorból.)

A technológiai szingularitás eszméje, modellje nem más, mint egyfajta kiskapu (féreglyuk) az egyre fokozódó problémák (nyersanyaghiány, klímakatasztrófa, stb.) előli meneküléshez, hogy ne kelljen szembenézni mindazzal, ami mint helyzet az emberiség történelmében elő fog állni nemsokára. Nem fog menni.

Konklúziók

1. Az elveszett vonatok a végtelenben találkoznak.

2. „A fejsze a fák gyökerére vettetett.”

3. „S ekkor, csak ekkor vettem észre,
csak ekkor vettem észre, hogy
mialatt a régit levertem,
a Vas új igába fogott:
én vagyok az ő keze, lába,
velem nyúl a világon át,
velem rakatja emeletekké,
gépgyártó gépekké magát,
s szemem s agyam, mit kölcsön adtam,
már csak egy műszere neki,
már beszél: azt mondja: az embert
magának ő gondolta ki,
ő az élet, munkába már ő
szervez, kereskedik, kifoszt,
ő akar s az én szerepem csak
az, amit érdeke kioszt...

[...]

Átkoztam a földet, a gépet,
a régi és új zsarnokot.
– Akié a gép, azé az ember! –
dühöngtem és ő kacagott.
Arcába vágtam: – Azt hiszed, hogy
most a te rabszolgád leszek?
– Te mondád! – felelt ő nyugodtan
és elfújt, mint egy porszemet.”

(részlet Szabó Lőrinc: A rabszolga című verséből)

4.

5.

(Piackutatás blog)