Nagy vihart kavart, de kevés megvilágosodást hozott egy online vita arról, hogy szükségesek-e az ISO sztenderdek az USA kutatási iparágában.
Ha valaki vitás kérdésekre gondol, akkor a piackutatás általában nem jut az eszébe olyan dolgok mellett, mint az észak-ír politika, vagy Obama egészségügyi politikája. De egy kisebb vihar tombol az elmúlt hetekben a LinkedIn-en ezen bizonyos kérdés körül.
Múlt hónapban az amerikai Casro kutatói szövetség bejelentette egy testület felállítását, melynek célja az ügynökségek auditálása és minősítése a piackutatás nemzetközi ISO szabványainak megfelelően. A LinkedIn Next Gen Market Research (Új Generációs Piackutatás) csoportján belül (mely rendszeresen ad otthont piackutatást érintő témák vitafórumainak több mint 8000 tagja körében), megindult egy kérdéskör azzal kapcsolatban, hogy az ISO egyáltalán számít-e az amerikai vásárlóknak.
Mára a kérdéskör már majdnem 100 hozzászólást eredményezett, melyeknek közel fele a csoport tulajdonosától, létrehozójától, Tom Anderson-tól származik, aki az Anderson Analytics vezetője, és az Esomar amerikai képviselője.
Anderson első válasza a Casro lépésének kigúnyolása volt, miszerint az ISO minősítések jobban illenek a cement cégekhez, vagy halkereskedőkhöz, semmint a piackutatási cégekhez, és arra hívta fel az embereket, hogy ők is tegyenek közzé ISO témájú vicceket. Anderson az ISO-t “hasztalannak” és “alattomosnak” nevezte, “Remek cucc arra, hogy megöljük a fejlesztéseket és az emberi szellemet”. Azzal folytatta, hogy kevesebbet gondol egy olyan cégről, mely büszkélkedik ISO akkreditációjával, mint egy olyanról, amelyik nem, figyelembe véve tapasztalatát az ilyen cégekkel kapcsolatban.
Egyértelmű volt a meglepettség az olvasók körében Anderson Casro tervekkel szembeni ellenállásának hevességéből adódóan. Azok, akik keresték ennek okát, hamar rámutattak, hogy Anderson saját kezdeményezése, a Federation for Transparency in Offshoring (FTO) érdekében – mellyel szemben egyébként a Casro elég kritikus volt – igyekszik aláásni az ISO kezdeményezést.
Mindennek ellenére egyetértés mutatkozott mind az ügynökségek, mind az ügyfelek oldaláról Anderson aggodalmaival kapcsolatban. Ügyféloldalról egy angliai insight főnök azt mondta, hogy az ISO sztenderdek az adminisztrációs idő olyan megcsapolói, amit a kisebb cégek nem engedhetnek meg maguknak. “Nincsen szükségünk ISO-ra a kutatások elfogadásakor, mivel egy ötperces beszélgetés megmutatja, hogy bábukkal van-e dolgunk, vagy sem,” írta. Még a kevésbé erős véleménnyel rendelkező kutatásvásárlók is egyetértettek abban, hogy az ISO “nem tesz különbséget”.
Ámbátor néhányan nem értették, mire a nagy felhajtás, például kisebb piackutatói ügynökségek képviselői, vagy angliai ill. ausztráliai közszféra kutatások megrendelői, akik szerint az ISO hasznos lehet. Mások csak vonogatták vállaikat, mondván az ISO megítélése más-más lesz szektortól, ügyféltől, kis és nagy ügynökségektől függően. “Nem vita tárgya,” mondta az USA egyik top 20-ban lévő ügynökségének szenior döntéshozója.
De Anderson érzelmei egyértelműen ellenkezőek – és linkek valamint fotók tucatjait kezdte közzé tenni, kigúnyolva mindenkit, aki büszkélkedik ISO minősítésével.
Végül Simon Chadwick, a Cambiar ügyvezetője, és az Esomar Research World kiadványának főszerkesztője, is beszállt egy ellenérvvel, miszerint Anderson félreértékelte a Casro helyzetét, mely szerinte nem annyira “erőlteti” a sztenderdeket, mint inkább “megvédi az Észak-Amerikai kutatói társadalmat, és biztosítja, hogy hangjukat hallathassák ebben az iparágunkat érintő, ISO iránti nemzetközi igényben”. “Jobb lenne, ha tájékozódna a hasonló témákkal kapcsolatos tényekről, mielőtt bloggolni kezdene,” tette hozzá Chadwick.
A vitának ezen a pontján már több résztvevő érdeklődését vesztette annak hangneme miatt. Egyikük azt mondta, hogy a “szurkálódások, rajzfilmek, képek és benyögések” kiszállásra késztették, és néhány rosszul megítélt bejelentés, beszólás, többek között az is, mely megkérdőjelezte a hozzászóló cégének hitelességét, később eltávolításra került.
Az egyik hozzászóló azt mondta, hogy a kérdéskörről időnként “zavaró volt olvasni”, míg egy másik megkérdőjelezte Anderson saját kezdeményezésére, az FTO-ra történő ismételt utalásainak helyességét, és elindított egy másik kérdéskört, mint egy jóval “elfogulatlanabb vita” fórumot.
Legvégül nem más, mint Finn Raben, az Esomar általános igazgatója – azé a szervezeté, amiben Anderson az USA képviselője – is úgy döntött, hogy beavatkozik. A kérdéskör, Raben szerint, “úgy tűnik, hogy átfordult következtetésekből a vádaskodásba, és bárki, aki nem ért egyet Tom nézeteivel az ISO-val kapcsolatban, egyszerűen nevetség, gúnyolódás vagy bírálat tárgyává válik – nem kétlem, hogy az Esomar s én leszek a következő”.
Nem csak Raben érzett így. Andersen állításaira válaszul, miszerint azt akarta, hogy a vita egy jó “móka” legyen, Simon Chadwick azt nyilatkozta, hogy ez egy “gyerekes, iskolásokra jellemző vicc inkább… de egyúttal káros is”. Érdekes módon, Chadwick később felfedte, hogy neki ”sem tetszik” az ISO, de messze nem annyira, mint az, amikor “leszólják mások ötleteit anélkül, hogy legalább tájékozódnának a tényekről”. Anderson védekezésképpen arra panaszkodott, hogy “gyerekesnek” nevezni őt éppen annyira volt személyeskedés, mint bármi, amit ő mondott.
Minden bizonnyal a vitának nagyobb volt a füstje, mint a lángja, és néhány résztvevő inkább úgy döntött, hogy fölé emelkedik. Érdekes volt, mondta egyikük, “megfigyelni, hogyan vállnak az emberek ellenségessé, és voksolnak le két különböző, ellentétes vélemény mellett, mikor gyakran több nézőpont is létezik, melyek nem feltétlenül ellentmondóak”.
E vitának annak megvitatása volt a célja, hogy az ISO minősítés vajon hasznos, hasztalan, vagy káros lehet-e. Ugyanezt kérdezhetnénk magával a vitával kapcsolatban is. (Research-live)
Legújabb hír: Tom Anderson, az ESOMAR Egyesült Államok-beli képviselője, miután erre felkérték, lemondott erről a státuszáról. A lemondás oka az ISO-val szemben kialakult vitában játszott szerepe.
