Ma délelőtt érdekes beszélgetés folyt a Kossuth Rádió Napközben című műsorában arról, hogy mennyire jogszerű a piac- és közvéleménykutató cégek azon magatartása, miszerint a megkérdezett személyektől elkérik egyéb azonosító adataikat is. A beszélgetésben részt vett Sík Endre, a Tárki vezető kutatója, Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója és Trócsányi Sára, az adatvédelmi szószóló irodájának munkatársa.

A beszélgetés apropója az volt, hogy valaki panasszal fordult a rádióhoz, mert a Tárki kérdezőbiztosa az interjú végén elkérte címét és telefonszámát is (ez utóbbit a panaszos úr végül nem adta meg). Sík Endre elmondta, hogy a telefonszámra és a címre a kérdezőbiztosok munkájának ellenőrzése végett van szükség, azt a kutató cégek semmilyen más célra nem használják fel és mivel a „nagyüzemi” kutatás folyik a cégeknél, a papír alapú és elektronikus adatok rövid időn belül megsemmisítésre kerülnek – a cégeknek nem is lenne kapacitásuk ezek tárolására. Ugyanakkor ha valaki aggódik adatai miatt, akkor egyszerű a megoldás: ne mondja meg a kérdezőbiztosnak személyes adatait. A jelenlegi törvények alapján egyébként teljesen jogszerű az ilyen adatok gyűjtése, de azzal a feltétellel, hogy az adatkezelő (ez esetben a kutató cég) biztosítja, hogy a kétféle adatbázis (a személyes adatokat tartalmazó és a kérdőív egyéb kérdéseire adott válaszokból képződött adatbázis) semmilyen módon ne legyen összekapcsolható. Ez vagy úgy történik, hogy a személyes adatokat eleve külön papírra vezetik fel, vagy ha a kérdőívre írja a kérdező, akkor az adatrögzítésnél kell figyelni arra, hogy elváljon a kétféle adatokat tartalmazó adatbázis. Összességében az látszik, hogy az állampolgárok aggodalma jóval nagyobb ezen a területen, mint amit a kutató cégek általában korrekt gyakorlata indokolna. A személyes adatok elkérése egyébként az összes piac- és közvéleménykutatással foglalkozó cégnél napi gyakorlat, mivel a kérdezők munkájának ellenőrzésére nincs más mód. Ellenőrzés hiányában megszaporodnának a csalások, a kérdezők azt írnának be a kérdőívre, amit akarnak, ez pedig félrevezető kutatási adatokat eredményezne – ehhez a társadalom egészének sem fűződhet érdeke. Nyugodtan kijelenthető tehát, hogy ez a módszer társadalmi szempontból is fontos, a komoly cégek pedig ezzel nem élnek vissza! Trócsányi Sára ugyanakkor felvetette, hogy bár valóban jogszerűen történik a személyes adatok elkérése, de a törvény betűje alapján csak a célhoz kötöttség elve alapján lehet bárkinek személyes adatokat kezelni, ugyanakkor jelenleg nem teljesen egyértelmű, hogy a kérdezők munkájának ellenőrzése ilyen célnak tekinthető-e...

Sík Endre arról is beszélt, hogy Magyarországon gyakorlatilag egy kérdezőbiztosi hálózat van, ők dolgoznak az összes kutató cégnek vállalkozói formában (a kérdezők a legritkább esetben állandó alkalmazottak), így az ellenőrzésük azért is fontos, mert a csaló kérdezők (miután fény derül erre) a többi cégtől sem fognak munkát kapni. (Azért ez – sajnos – nem teljesen így van, nem tudok róla, hogy létezne ilyen „feketelista”, törvényszerűen nem is létezhetne valószínűleg, de ettől függetlenül valóban nagyon fontos a kérdezők munkájának ellenőrzése, mivel a megfelelő adatminőség csak így biztosítható. Ebből a szempontból is katasztrofális lenne a szakmára, ha törvényileg korlátoznák, tovább szigorítanák a személyes adatok elkérését, kezelését a kutató cégek számára.)

A beszélgetés során a kutatók arra is nagyon helyesen mutattak rá, hogy fontos tudni azt az embereknek, hogy a valódi piac-/közvéleménykutatók kizárólag adatokat gyűjtenek és nem tévesztendők össze a Direkt Marketinges és egyéb cégekkel, melyek piackutatás leple alatt próbálnak értékesíteni különféle szolgáltatásokat, termékeket! Ezek a hamis „kutatók” rombolják a szakma hírnevét és adatkezelési gyakorlatuk is sokszor aggályos. (Én ehhez annyit tennék hozzá, hogy viszonylag egyszerű a két oldal – a valódi kutatók és a kontár DM cégek – megkülönböztetése: az elsőtől még akkor sem lehet SEMMIT vásárolni, ha a megkérdezett szeretne, a másodiknál éppen fordított a helyzet, akkor is rá akarnak erőltetni valamit – üdülési jogot, utazást, edénykészletet, stb. – a megkérdezettre, ha nem szeretne vásárolni semmit. Ezen túlmenően a kutatócégek kérdőívein értelmes kérdések vannak, míg a DM cégek csak álcának használják a kérdőívet, néhány rövid, semmitmondó kérdéssel felvezetve az eladási szándékukat. Sajnos a legtöbb embernek nem egyértelmű a két csoport közti különbség, így a DM cégek sokszor etikátlan magatartása miatt a korrekt kutató cégek is szenvednek, elsősorban a válaszadói hajlandóság csökkenése miatt.)

A piac-/közvéleménykutató cégek egyébként címlistákat is szoktak vásárolni (teljesen törvényesen!) elsősorban a reprezentatív kutatásaikhoz. Aki nem szeretné, hogy kérdezőbiztos keresse meg, az egyszerűen letiltathatja a BM-nél a személyes adatait. A másik jelentős adatforrás a telefonkönyv, ahol az abban szereplő állampolgároknak ugyancsak lehetőségük van korlátozni azt, hogy jogszerűen meg lehessen őket keresni kutatási vagy egyéb célból.

A rádióműsorban egy kérdezőbiztos is szóhoz jutott, ő arról beszélt, hogy a személyes interjúknál elég sok az elutasítás, a reprezentatív mintavétel pedig további nehézségeket okoz a kérdezőknek a megfelelő interjúalany megtalálásában. Különösen kényesnek számítanak a vagyoni helyzetre és a politikai beállítottságra vonatkozó kérdések, ezeknél gyakori a válaszmegtagadás. A kérdezőbiztosok munkája nem könnyű, a megkérdezett fiatalember elmesélte, hogy egyszer a rendőrséget hívták ki a lakók, mikor lakásról-lakásra járt és becsengetett... Ugyanakkor szerinte a telefonszámot, lakcímet a megkérdezettek 80-90%-a megadja, így ez nem jelent igazi problémát.
A kérdezőbiztossá válás útja a nagyobb cégeknél a tréningezésen, különböző vizsgálatokon, szelekción és önszelekción keresztül vezet, az ideális kérdezőbiztos minimum érettségizett, rendelkezik bizonyos pszichológiai, szociológiai kvalitásokkal. Érdekesség, hogy míg Magyarországon az ideális kérdezőbiztos (akivel leginkább szóba állnak az emberek) középkorú nő, addig ugyanez Nyugat-Európában fiatal egyetemista.

A beszélgetést meg is lehet hallgatni itt (30 perc).