Épp itt volt az ideje. Petrányi-Széll András vette a bátorságot és borította (lendületből felrúgta) a full csordultig lévő bilit. A kifröccsenő tartalom néhány embernek csípi a szemét, míg mások örülnek, hogy nem kell tovább szagolni, tisztogatás után mehet megérdemelt helyére: az ágy alá.

Meglepett Petrányi-Széll András blogposztja, mégpedig pozitív értelemben. Nem emlékszem arra, hogy PR ügynökségnél dolgozó ember ez idáig őszintén leírta volna, amit bármiről is gondol. Egy kommunikációs szakember általában minden mondatát kicentizi, patikamérlegen méri nemcsak a szavakat, de még a betűket is, írásban meg pláne. Ha nullánál nagyobb azok száma, akiket sérthet, akkor megy az írás a kukába. Sajnálom azokat, akik a vitákat minden áron kerülendőnek tartják és nem értik azt, hogy a harcos – de azért megfelelő keretek közt tartott – viták előremutatóak, mert kitisztázódnak az álláspontok és megfelelő IQ szint esetén mindkét fél tanulhat a másiktól, beépítve aztán bizonyos narratívákat a saját eszköztárába, a szemben álló felek így gyarapodván emberi mivoltukban... Ez a vita pontosan ilyen volt, András nagyon jól moderálta a beszélgetést (ez mondjuk minimum elvárás egy kommunikációs szakértőtől), nagyrészt hasznos és okos hozzászólások történtek mindkét oldalon, elvakult Prezi és elvakult Powerpoint használók is bővíthették látókörüket, amennyiben egy minimális nyitottsággal rendelkeznek a sajátjuktól eltérő vélemények felé. A hazai vitakultúra siralmas állapotban van (illetve gyakorlatilag annyira fejletlen, hogy nem is értelmezhető), az írás legnagyobb értékét én abban látom, hogy tett egy lépést ennek fejlesztése irányában, megmutatva, hogy a vita jó dolog, mert megismerhetünk a magunkétól eltérő álláspontokat is, melyek egy részét megfontolás után akár el is fogadhatjuk.

(Az megvan, hogy Angela Merkel hogy szokott dönteni? Jelentősebb kérdésekben mindig behív 2 szakértőt, akik teljesen ellentétes álláspontot képviselnek az adott témában. A szakértők vitatkoznak, Angela néha kérdez és folyamatosan jegyzetel. Aztán meghozza a döntését. Okos asszony.)

Az adott kérdésben egyébként András véleményével teljes mértékben azonosulni tudok. A Prezi – minden kúlság faktora és tagadhatatlanul nem szokványos logikája ellenére –, mint prezentációs eszköz a mindennapi gyakorlat során számunkra totálisan használhatatlannak bizonyult. Mások máshogy gondolják ezt, Konrád például dühös („...a Prezi! Nem való annak, akinek egy PowerPoint megszerkesztése is kihívás...”). A vitában egyébként igazságot tenni nem lehet, nagyjából hasonló, mint az iPhone-Android, Mac-Windows, Fidesz-Mszp polémia... Legjobb kívülről figyelni és jegyzetelni.

Hogy milyen a jó prezentáció? Olyan, ahol nincs se Prezi, se Powerpoint. Egy ember van, akinek van mondanivalója. Esetleg néhány kavicsa. És 1 perce. Hans Rosling 1 perces TED előadása. Minél inkább profi valaki, annál inkább az egyszerűségre törekszik, a végletekig lecsupaszított díszletekkel, hogy minél jobban érvényesülhessen a mondanivaló tartalma és az előadó személyisége. Ehhez persze mondanivaló és átütő személyiség egyaránt kell. Ennek hiányában marad a Prezi („A lábával karikázik, A kezével citerázik, Az orrával orgonázik, A fülével figurázik, A szemével gurgulázik...”). Vagy a Powerpoint. (Valaki árulja már el végre: mi is a gond a lineáris gondolatmenettel egy prezentáció során, ahol rendet kell teremteni a káoszban nem pedig fordítva??)

Kutatói körökben egyébként a Prezi nem túl kedvelt, az ügyfél-prezentációk és konferenciák első számú eszköze továbbra is a jó öreg PPT. Ha még nem döntöttetek a Prezi vs. Powerpoint kérdésben, érdemes elolvasni a hivatkozott blogbejegyzést és az érkezett kommenteket (köztük egy kutató – Ferenczhalmy Bálint – véleményét).   

(Piackutatás blog)