"Más napokon többször szoktam, de aznap kétszer kényszerültem hazudni. Egyszer annak, akiért a pénzt kaptam, utána meg annak, akitől a pénzt kapom. Kérdezhetik: ki ez az elvetemült ember, szélhámos, emberkereskedő? Nem, kérdezőbiztos.A munka egyáltalán nem leányálom. Kérdezőbiztosnak lenni, biztosan nem erről álmodnak a lányok. Ennek ellenére sok nővel találkoztam rövidke kérdezőbiztosi pályafutásom alatt. Nőből egyébként is több van, mint férfiból. Csak azért nem másnap találkoztunk, mert pénteken hívtam az újsághirdetésben megadott telefonszámot. Hétfő délelőtt felkerekedtem, megkerestem a megadott címet, ahol az egyik közismert, nagy közvélemény kutató cég székel. Az előre megbeszéltek szerint zsebemben ott lapult személyi igazolványom. Ez az egyetlen papír, amire itt szüksége van az embernek. Noha korábbi tapasztalataim szerint rossz előjel, ha az ember esőben keres magának munkát, most egy cseppet sem izgultam azon, hogy vajon felvesznek-e. Az időpont és az időjárás ellenére meglehetősen jó passzban, kellemes hangulatban léptem be a közvélemény kutató épületébe.
Itt az embereket két nagy csoportra, azon belül pedig további két alcsoportokra lehet felosztani. Szociológusok és informatikusok nyüzsögtek mindenfelé. A szociológusokat onnan lehet felismerni, hogy nem annyira ronda a pulóverük, mint az informatikusoknak, viszont ez utóbbiak többet járnak fodrászhoz. A nők, véleményem szerint általában a szociológusok csoportjához sorolhatók, bár szentül meg vagyok róla győződve, hogy léteznek női informatikusok, én még egyetlen egyet sem láttam. Amint már említettem, sok nő dolgozik itt, nagyjából az összes általam látott ember háromnegyede a gyengébb nemnek nevezettekhez tartozott. Őket tovább lehetne csoportosítani esztétikai szempontok alapján, de maradjunk annyiban, hogy az ülőmunka hosszútávon nem előnyös az alak szempontjából.
Az épület tiszta, világos, sok nagy virág között lehet ücsörögni az üvegtetővel lezárt udvarban. A büfé olcsó és minőségi, éppen egy kávéra volt időm, már mennem is kellett találkozni leendő instruktorommal. Egy kisebb irodába léptem be, ahol hat asztalnál hat nő ült hat számítógép előtt, hárman telefonáltak, a többiek a klaviatúrát püfölték. Gyors körbetekintés, a kialakult szemkontaktus alapján már tudtam, hogy kivel lesz dolgom. A kedves arcú, középkorú hölggyel bemutatkozunk egymásnak, és innentől kezdve teljesen lelassult az események menete. Ez nem kifejezetten a hölgy hibája volt, hanem inkább a munkájából fakadó túlterheltség számlájára írható. Beszélgetésünk, ami egyben a betanításom is volt, körülbelül három órán keresztül tartott (elég lett volna arra egy óra is, de közben csörgött a telefon, átszóltak a szomszéd asztaltól stb.), ez alatt szinte teljesen elpárolgott a fentebb említett jó közérzetem.
A betanításra bizony szükség van, az iskolai végzettséget ugyan nem firtatják, de némi agyvelővel azért kell rendelkeznie annak, aki kérdezőbiztos akar lenni. Gyanítom, a nem túl magas szellemi képességekkel megáldott jelöltek kapják a klasszikus papíralapú kérdőíveket. Az olyan, szemmel láthatólag eszes és jó megjelenésű legényeknek, mint amilyen én vagyok, rögtön laptoppal kedveskedik a cég. Nem lehet ugyan semmi másra használni, csak a kérdőív kitöltésére, de azért mégis megható ez a bizalom, amit egy aláírt átvételi elismervénnyel kell megerősíteni. Nos, fogtuk a laptopot, szépen leültünk egymás mellé, mint egy tanító néni kisdiákjával a korrepetáláson, és elkezdtük a tanulást. Nyitóoldal, nem enterezünk, spacéval lépünk tovább. Ez nem tűnik bonyolultnak, viszont az elején muszáj nagyon odafigyelni, mert ha nem jó oldalról indulunk az egész munka értelmetlenné válik, mert a végén nem lehet menteni. Az meg nagyon kellemetlen, ha még egyszer rá kell beszélni a kuncsaftot a kérdőívezésre. Ami, annak ellenére nem kevés idő, hogy az elején azzal biztattak, nem több az 15-20 percnél. A valóságban ez minimum egy óra, de erről egy kicsit később.
Maga a kérdőív az egyik vállalat reklámkampányát vesézi ki, szinte tökéletes alapossággal. A kedvenc kérdésem az volt, hogy mit érez, milyen érzései vannak a banki ügyintézések alatt? Egy mindenféle eltorzult fejjel telerajzolt képen kellett megmutatni, hogy milyen emóciók hullámzanak az emberben a bankban. Ezenkívül a reklámkampány filmjeit, szórólapjait kellett véleményeztetni, meg olyan típusú kérdésekre kicsikarni a választ, mint a: mi a véleménye a X bank szolgáltatásáról? Hallott-e már erről a cégről? Hol hallott róla?
A kisebb-nagyobb szünetekkel tarkított oktatásom közben a szomszéd asztalnál érdekes párbeszéd zajlott. Egy idősebb nőnemű kérdezőbiztos fennhangon panaszkodott, hogy szinte senkit nem talált otthon a címlistából, mások meg nem állnak szóba vele, most mit tegyen. A válasz erre egy hosszabban megfogalmazott, próbálkozzon újra volt. Rögtön kaptam egy kis ízelítőt problémamegoldásból és a munka árnyoldala is felvillant előttem egy pillanatra. Megkérdezni egyébként csak azt az embert lehet, aki a címlistán szerepel, helyettesíteni elvileg csak akkor lehet, ha háromszor nem található a célszemély. Én speciel hét nevet kaptam, szerencsére mindegyik a 13. kerületben volt.
A háromórásra húzódó oktatás után, kitöltöttem néhány űrlapot, aláírtam itt, aztán ott. Kaptam egy kérdezőbiztosi igazolványt, kezembe nyomták a laptopot, akár mehettem is volna rögtön dolgozni, azonban kedvemet szegte az időközben mardosóvá teljesedő éhség. A munkára csak másnap került sor, fogtam a rendkívül ronda műbőr táskába csomagolt laptopot, elindultam a 13. kerületbe. Hét cím, elvileg egy nap alatt le lehet tudni az egészet, ám az első ember nem volt otthon, a második sem, a harmadikat szerencsére otthon találtam, de csak nagyon nehezen bírtam rávenni arra, hogy időt szánjon rám és a kérdőívre. Szántszándékkal azt hazudtam, hogy az egész nem lesz több egy negyedóránál. Másfél óra múlva, amikor sűrű köszönömözés közben távoztam, rájöttem, hogy az először korrekt ajánlatnak tűnő ezer forintért, amit egy teljesen kitöltött kérdőívért adnak, keményen meg kell dolgozni. De ekkor már a következő célszemély ajtaja előtt álltam, fél perc múlva a kapun kilépve, azon tűnődtem, hogy mennyire modortalanok bírnak lenni az emberek. Fél kettő volt, amikor úgy döntöttem, nem húzom tovább az időt és nem áltatom tovább a hölgyet, aki felvett. Bementem a központba és aznap már másodjára törtem hazugságom a fejem, hogy mit mondjak miért lépek le ilyen gyorsan. Persze elvben semmi köze hozzá senkinek, de biztos, ami biztos alapon, kitaláltam, hogy felvettek operátornak egy grafikai céghez.
A közvélemény kutató cég központjában rendkívül lesújtotta távozásom híre munkaadómat. Sajnáltam azt a kedves nőt, aki a fejét fogta, hogy honnan szerez, most ő embert? Én ezt már nem bírom, felmondok!? Úgyhogy figyelem emberek! Van munka! Nem könnyű, nem is fizet túl sokat, mellékkeresetnek viszont elég jó. Tessék böngészni a hirdetéseket, nemrég megüresedett egy kérdezőbiztosi állás!"
A cikket itt találtuk: http://www.munka.org/kerdezo
